Édua és Kun László

  • Main
  • Édua és Kun László

Édua és Kun László

Szentmihályi Szabó Péter
آپ کو یہ کتاب کتنی پسند ہے؟
فائل کی کوالٹی کیا ہے؟
کوالٹی کا جائزہ لینے کے لیے کتاب ڈاؤن لوڈ کریں
فائل کی کوالٹی کیا ہے؟
A 13. század utolsó harmadát a történészek a feudális anarchia korának nevezik. Az ország erejét állandósult belső viszályok emésztik fel, a tegnapi szövetségesek mára ellenségek, hogy holnap talán ismét érdekszövetségre lépjenek. A Kőszegiek, a Gut-Keledek, a Csákok kiskirályként szabdalják szét az országot; külön államot jelent az államon belül az egyház szervezete, és megintcsak más érdekeknek engedelmeskednek a tatárdúlás után behívott kunok.
Ilyen körülmények között lép trónra - gyerekfővel - 1272-ben az utolsó előtti Árpád-házi király, IV. László. Alakját a kortárs krónikások is, a történelemtudomány is sokféleképpen írják le. Kézai Simon, aki előbb nevelője, majd tanácsadója és historikusa, látja benne a nagyra hivatottságot, de azt is tudja, hogy a kor nem alkalmas László uralkodói képességeinek kibontására. Szeretne egy Árpádhoz vagy akár Attilához hasonló világhódítót nevelni belőle, de a király erejét a belső viszályok, az elhibázott külországi háborúk és saját gyengesége fogyasztják. Az észérvek és a nagypolitikai megfontolás Izabella nápolyi herceglányt kényszerítik László hitveséül. Lászlót azonban a szíve egy kun leányhoz, Éduához húzza.
Ezt a feszültségekkel teli kort s a kibékíthetetlen érdekek hálójában vergődő Lászlót mutatja meg az író. Akárcsak korábbi regényei, az Édua és Kun László sem a mába kacsingató történelmi parabola. László vívódása, felizzó szerelme Édua iránt azonban ismerős, a regény alapkérdései a ma olvasójához szólnak.
سال:
2010
ناشر کتب:
Candlekeep
زبان:
hungarian
فائل:
EPUB, 217 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2010
آن لائن پڑھیں
میں تبدیلی جاری ہے۔
میں تبدیلی ناکام ہو گئی۔

اہم جملے